Rólam

A legnehezebb része az egész weboldalnak. Írj magadról valamit, amivel olyannak tűnsz, mint Mátyás

meséjében az okos királylány, aki adott is meg nem is.

Ki vagyok én? Erre mindenkinek megannyi válasza van. Egy dolog azonban egészen biztos. Vagyok.

Ahogyan abban is egészen biztos vagyok, hogy egyetlen létben kaptam megannyi életet. Hogy

mindegyik szintet teljesítettem volna? (Ha látnád most az arcom, azt hiszem a legpimaszabb mosoly

ült ki az arcomra) mert a válasz egyértelmű: kötve hiszem.

Megbuktam oly sokszor, volt, amikor nagyon fájt a bukás és volt, amikor elintéztem egy

vállrándítással. Volt, amikor kétségbeestem és volt, amikor eszemben sem volt. Ma pedig? Ma már

tudom, hozzon az Élet apályt vagy dagályt, nem lesz ismeretlen a terep. Ez picit olyan, mint amikor a

dugóban állva gazdasági válságokról hallok a rádióban, majd arra gondolok, hogy ja, ezen én már rég

túl vagyok.

Egy hatalmas nagy katalógus az egész életem. Nem. Én magam vagyok az. A katalógus. Történjen

bármi, csak fellapozom a nagy "mindent tudót" a megfelelő betűnél és ott a korábbi megoldás. Az

enyém. Picit átnézem, áthúzom a nem ideillő részeket, csillagozok és lábjegyzetet írok, igazítva a

jelenlegihez és minden megy tovább. Azt hiszem szerencsés életet élhetek. Mert katalógusom lehet.

Mert én vagyok az.

Mert még nem minden betűt maxolt ki velem az élet és írhatok új történetet. Még lehet másként,

még mindig lehet másként. Erről sokszor írok. Hogy mindig van tovább. De hiszen már ismered. Már

ismered az egyetlen életben az ezret, a negyvenhat évben a kétszázat, a soha véget nem érő

reményt, az akaratot, melynek szentté avatását naponta tehetem, mert ebben hiszek. Ebben nagyon.

És hiszek, persze hogy hiszek rossz mintákban, öröklésben, transzgenerációs mocsaras

lerakódásokban, ahogyan abban is, hogy minden változtatható, de ha nem teszem, változik majd

magától. Ez utóbbiban azonban a végállomáson nem mondhatom majd, nevetve az Élet szemébe

nézve: Én mindent megtettem.

Ki vagyok? Két gyermek anyja, gyermek, testvér, szerelem, néha fény, néha a várt homály, néha

tévelygő, sokszor csendben eltűnő, néha szivárvány, néha sötétség. Sokszor utat kutató, még

többször eltévedő, hittel, reménnyel élő, de önmagát mindig vállaló. Azt hiszem bátor vagyok és

alázatos, engedő és megengedő, de a határait már egészen jól ismerő. És mindeközben ember

vagyok. Egy a számtalan közül.